III/4. A felszámolói záradék — Végtelen egyenleg

A szürke kalapos férfi óvatosan meglengette a hatalmas, átlátszó üveggolyót, amelynek belsejében mintha apró, kavargó hóvihar örvénylett volna. Henderson vacogó fogakkal lépett hátra egyet, de a háta már a nyirkos téglafalnak ütközött.
– Ez a visszajáró – közölte az idegen tisztelettudó, szinte gyengéd hangon. – Az antikvárius túl buzgón egyenlítette ki a számlát, így az egyenlege átlépte a pozitív tartományt. Mivel ön volt az ügylet elindítója, a törvény értelmében a túlfizetés önt illeti meg.
– De én fagyoskodom! – nyögte Henderson, miközben a lehelete azonnal jéggé dermedt a levegőben. – Nincs szükségem több üveggolyóra!
– Nem is golyó ez, uram, hanem a kintlévőség-kezelői jogkör – mosolyodott el a kalapos férfi, majd egyetlen elegáns mozdulattal a fejéről Hendersonéra illesztette a szürke keménykalapot, a kezébe nyomta a bársonyerszényt, és átadta a nehéz, hideg üveggolyót. – A szabályzat negyedik cikkelye értelmében a túlegyenleg tulajdonosa automatikusan átveszi a területi ellenőr tisztségét. A szolgálati idő határozatlan.
Mire Henderson felfoghatta volna a szavak súlyát, a férfi kényelmesen intett egy éppen áthaladó bérkocsinak, felszállt, és a sötét utcán elrobogó hintó lámpafénye elnyelte az alakját.
Henderson ott állt a fagyos macskakövön, szürke kalapban, ujjai között a nehéz üveggolyóval. A csontjait átjáró hideg hirtelen megszűnt; helyét kellemes, professzionális közöny váltotta fel. Odabent az antikváriumban újra felcsendült a rézharang, és a tölgyfa ajtó lassan kitárult. Egy újabb gyanútlan vásárló lépett kilenc lépéssel a járdára, kabátja zsebét szorosan szorongatva.
Henderson kényelmesen igazított egyet a kalapján, s lazán forgatni kezdte ujjai között a bársonyerszényt.
Egy távoli óratorony elütötte az éjfélt, s a szomszédos utcában halk, fémes koccanással gurulni kezdett egy harmadik üveggolyó.