III/3. A tranzakciós illeték — Visszajáró fagy

Henderson dermedten állt a nyirkos macskakövön. A sötét utca túloldaláról egy nyúlánk, szürke keménykalapot viselő alak lépett ki a halovány lámpafénybe, s ujjai között lazán egy apró bársonyenyvet forgatott.
– Pazar dobás volt, uram – jegyezte meg az idegen, hangjában a hivatásos könyvelők összetéveszthetetlen, hűvös unalmával. – A számla áthárítása sikeresen megtörtént. Az utcai áthaladási illetéket és a gurulási amortizációt azonban helyben, készpénzfajta energiában kell rendezni.
Henderson szorosan összehúzta magán a kabátját, torka kiszáradt a hirtelen feltámadó riadalomtól.
– Én… én minden kötelezettségemtől megszabadultam! – nyögte ki szaggatottan. – A számla odabent van a pulton!
– A főösszeg valóban – bólintott a kalapos férfi, s azzal kiejtett a bársonyerszényből egy második, még kisebb, koromsötét üveggolyót. – De a fizikai térben történő egyenlegáramoltatás tranzakciós díja mindig a kezdeményezőt terheli. Ez a törvény.
A sötét golyó halk koccanással gurult át az úttesten, s pontosan Henderson cipőjének orránál állt meg. Ebben a pillanatban a férfi kabátzsebéből nyomtalanul elillant az imént visszaszerzett kellemes melegség, s helyét metsző, csontig hatoló fagy váltotta fel.
Odabent az antikváriumban a tulajdonos óvatos, mégis reményteli mosollyal hajolt le a küszöbön pihenő üveggolyóért. Amikor ujjai hozzáértek, a pult mögötti rézharang dallamosan felcsendült, jelzve, hogy a kamatcsökkentési bónusz hiánytalanul jóváírásra került. A könyvelés végre egyensúlyba billent – legalábbis a falakon belül.
Henderson riadt tekintettel nézte, ahogy az utcai idegen mosolyogva előhúz a zsebéből egy harmadik, lényegesen nagyobb üveggolyót.