III/2. A guruló kötelezettség — Áthárított számla

Henderson feltűnően könnyűnek érezte a borítékot. Amikor hüvelykujjával letörte a vörös viaszpecsétet, a papírtokból nem levél, hanem egy apró, tökéletesen gömbölyű üveggolyó gurult a tenyerébe. A golyó Belsejében mintha maga az antikvárium kirakata tükröződött volna vissza – miniatűrben, de félelmetesen részletesen, még a pulton heverő friss blokk is tisztán látszott.
A boríték belső felére firkált egyetlen mondat végtelenül egyszerű megoldást kínált: a felesleges kamatot és a gombbá változott zsebóra költségét azonnal vissza lehetett irányítani a kibocsátóra. Mindössze annyi volt a teendő, hogy a golyót visszajuttassa a származási helyére.
Henderson nem teketóriázott. Visszalépett a sikátor árnyékából, s egy gúnyos félmosoly kíséretében elengedte az üveggolyót a kőburkolaton. A kis tárgy halk koppanással gurult végig a járdán, egyenesen az antikvárium küszöbének döntve. Nem tört el; ehelyett mohón magába szívta az utcai párát, majd halk sziszegéssel egy apró, meleg levegőörvényt préselt át a tölgyfa ajtó kulcslyukán.
Odabent a bolt mélyén az antikvárius hirtelen megborzongott, miközben a pulton lévő rézharang magától megszólalt. A számla áthárítása hibátlanul sikerült.
Henderson elégedetten simította le a kabátját, ám a sötét utca túloldaláról hirtelen újabb üveges koccanás visszhangzott.