II/6. A hőmérséklet ára — Hideg tranzakció

Henderson lehunyta a szemét, majd határozott mozdulattal lecsavarta az üvegcse rézkupakját. A benne lévő fekete, sűrű folyadék nem szagott semmit, viszont a levegőbe párologva azonnal magába szívta a félhomályt. A kontrasztok hirtelen élességgel csaptak vissza a szemhéja mögé: a szoba kontúrjai szinte elmetszették a levegőt, az antikvárius gombos mellényének mintázata pedig bántóan tisztán rajzolódott ki.
Ezzel párhuzamosan azonban a tenyeréből kiveszett minden melegség. A bőre hideg lett, akár az alagsorban fekvő kövezet, s mikor megpróbálta összedörzsölni az ujjait, csupán csontos, száraz koccanást érzett.
– Kiváló választás, sir – jegyezte meg az antikvárius, miközben a mérleg elégedett nyikorgással visszasüllyedt a padlódeszkák alá. – A hőháztartás egyensúlya mindig megnyugtató. A csereköltséget jóváírtuk a korábbi adós számláján.
– És ő erről tud? – kérdezte Henderson, miközben meglepődve tapasztalta, hogy a saját hangja már nem rezegtető dörgésként, hanem teljesen normális hangerővel szólal meg.
– Nem valószínű – válaszolta az antikvárius, és egy nehéz, sárgaréz kulccsal bezárta a pult alatti legalsó fiókot. – A megboldogult tulajdonos valószínűleg most csodálkozik rá, miért langyosodik a kávéja a sírban. De térjünk rá a számla zárótételére!
A sarokban álló óra ingája hirtelen megállt a levegőben. A csend olyan súlyossá vált, mintha valaki vatta közé csomagolta volna a szobát. Henderson a zsebébe süllyesztette fagyos kezeit, s ekkor a falon lévő egyik fakó tájképkeretből halkan kigurult egy apró, csiszolt üveggolyó.