II/2. A historikus számla — A mások cechje

A rézcsőből halk nyomáscsökkenéssel egy apró, perforált papírtekercs pattant ki, pontosan Henderson reszkető térdei közé. Az aggastyánná lett férfi élesedett látásának hála még a levegőben elolvasta a mikroszkopikus betűket.
– „Gépjármű-regisztrációs illeték, 1924-es évjáratú Morris Oxford” – olvasta fel Henderson, miközben dühösen remegő ujjaival elkapta a szalagot. – De nekem soha nem volt autóm! Még jogosítványom sincs!
Az antikvárius türelmetlenül sóhajtott, s éles, hűvös pillantást vetett rá.
– Ne legyen ennyire földhözragadt, Henderson úr! A teáskészlet záradéka világosan kimondja: a mindenkori tulajdonos a teljes historikus egyenleget vállalja. Ha az előző birtokos száz évvel ezelőtt autóval szállította a csészéket, Ön most kifizeti annak a benzinjét is. Fizetőeszköz gyanánt pedig a rugalmassága kiválóan megfelelt.
Henderson rekedt ordítással próbált felállni a fotelből, ám a csontjai ijesztő reccsenéssel tiltakoztak. Mérgében a pult felé hajította a papírcsíkot, de a szalag a levegőben fennakadt egy hajszálvékony bronzhuzalon.
– Ön csaló! – sziszegte az öregúr. – Visszakövetelem az éveimet!
– A reklamációk feldolgozási ideje három munkanap – felelte az antikvárius szárazon, s a falra szerelt rézkar felé nyúlt. – De ha elutasítja a számlát, azonnal áttérünk a kamatláb második szakaszára.
A hátsó szoba nehéz tölgyfa ajtaja mögött ekkor ütemes, fémes kattogás indult meg, mint egy nehéz számlálószerkezet visszaszámlálója.