II/1. Az új egyenleg — A tisztánlátás ára

Henderson remegő térdekkel rogyott le az antikvárium hátsó szobájában álló kopott bőrfotelbe. Az antikvárius kifejezetten fitten, frissen lépkedett körülötte, mintha csak most tért volna vissza egy pihentető gyógyfürdőből. Egy gőzölgő porceláncsészét nyújtott át a megtört, aggastyánná vált vásárlónak.
– Igya meg, kedves Henderson úr! A csipkebogyó jót tesz a meglazult ízületeknek – mondta a boltos szinte atyai gondoskodással, miközben kisimult arcán szinte ragyogott az újfajta fiatalság. – Ráadásul a teáskészlet most már hiánytalanul az öné, minden rejtett jogi kötelezettséggel egyetemben.
Henderson rekedt morgással tolta el magától a csészét, ám amikor dühösen a szoba sarka felé fordult, meglepő dolgot tapasztalt. Bár a gerince elviselhetetlenül sajogott a hirtelen rászakadt évtizedek súlya alatt, a látása döbbenetesen kitisztult. Szemüveg nélkül is tisztán el tudta olvasni a homályos sarokban álló, pókhálós falióra számlapjának legapróbb vésetét: „Időzóna-korrekció: elvégezve”.
– Ez… ez mit jelent? – nyögte rekedten, és a falra mutatott.
– Csupán egy apró, elkerülhetetlen mellékhatás – mosolygott az antikvárius, miközben gondosan elrendezte a pult alatti papírokat. – A test öregszik, de az érzékszervek felgyorsulnak. Így legalább sokkal tisztábban fogja látni a következő számlát.
A szoba mélyén ekkor halkan megszólalt egy tompa gőzsziszegés, és a padlólemez alól egy rézzel kivert, sárgaréz csövecske emelkedett ki.