99/3. A zárt hűtőkör — A kötelező fogyasztás

A padlóra ömlő gőzölgő szirup szétterült a tölgyfadeszkákon, s a résekben megülve apró, fénylő fogaskerekek mintázatát vette fel. Az Antikvárius szaporán hátrált egy lépést, s szorongva szorította magához a zsebellenőrző lajstromot, miközben a falióra ingája végleg megdermedt a hurok közepén.
– Ez nem reklámtrükk – suttogta Mr. Henderson, miközben a torkát kaparó bergamott- és gépolajízt próbálta elnyomni. – Ez a ház belső hűtőrendszere.
Az Antikvárius kérdőn nézett rá. Henderson a csikorgó iratszekrényre mutatott, amelynek többi fiókja is ütemes pukkanásokkal nyílt ki, gőzt és forró folyadékot lövellve a szőnyegre. A hálózat zárt hurkában a nyomás folyamatosan nőtt: a gép csak akkor működött egyenletesen, ha valaki elfogyasztotta a kiszolgált adagokat.
– Tehát ha nem isszuk meg – sápadt el az Antikvárius –, a rendszer egyszerűen elönt bennünket?
– Pontosan – bólintott Henderson, és elszántan nyúlt a legközelebbi gőzölgő csésze után. – De legalább a kiszolgálás zökkenőmentes.
A fal mélyén ekkor halk kattanás rezzent. A mennyezeti csigaorsó kampóján egy apró, viaszpecséttel lezárt sárgaréz henger ereszkedett alá, s lassan keringeni kezdett a fejüknél.