98/4. A csigaorsó horgai — A felderített nyomaték

A sárgaréz csapóajtóból finom, fonott acélhuzal ereszkedett alá, amelynek végén apró, háromágú kampó himbálózott. A szerkezet hajszálpontos mechanikai magabiztossággal csapott le Mr. Henderson kabátjának zsebéből kilógó teáskannára. A fülénél fogva megragadta a porcelánedényt, s egyetlen lendületes rántással a csigaorsó tengelyéhez rögzítette.
– Micsoda elképesztő mérnöki precizitás! – kiáltott fel Henderson elragadtatva, miközben a teáskannájából kisziszegő gőz csikordulva megpörgette a mennyezeti fogaskerekeket. – A teám kinetikus energiája most közvetlenül a maga fűtési rendszerét hajtja!
Az Antikvárius elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. Bár a pulton álló rézhenger hideg csövei most halk, cuppogó hangot adtak ki, a szobában érezhetően enyhült a fagyos levegő. A padlódeszkák visszanyerték stabilitásukat, a falióra ingája pedig tökéletes szinkronba lendült a plafonról hallatszó ütemes kattogással.
A két férfi bizakodva mosolygott össze: a Központi Elosztót sikerült kijátszaniuk a saját, ingyenes kiegyenlítő hálózatával. Ekkor azonban a csigaorsó illesztéséből egy apró, viaszolt papírszalag futott ki, amely csendben a rézhenger tetejére hullott.
Az Antikvárius felemelte a csíkot, amelyen nem számok, hanem egy finoman vésett ábra állt: egy hátulról ábrázolt emberi alak, amint épp a szomszédos teázó kilincsét nyomja le.