96/5. A záródó csapóajtó — A hőszigetelt egyenleg

A pincér azonnal ott teremtet egy gőzölgő törlőkendővel, mint aki pontosan számított a padló alatti tompa dördülésre.
– Ne aggódjon, uram, ez csupán az automatikus hőcsapda – magyarázta halk, megnyugtató hangon, miközben a kendővel precízen letörölte az asztal szélét. – Amikor a rendszer érzékeli a hitelesített lenyomatot, a padló alatti légteret hermetikusan lezárja, hogy egyetlen kalóriányi felesleges hő se távozzon a pincébe. Így az Ön mozdulataiból származó energia maradéktalanul a kávéházi hálózatban marad.
Henderson megkönnyebbülten bólintott. A vállában futó finom zsibbadás ugyan kissé felerősödött, de a négy krajcáros órabér és a gőzölgő teáscsésze jelenléte csillapította kételyeit. A szomszédos asztalnál ülő úr megelégedetten szürcsölte italát, miközben a padlóból kiinduló rézkábel ritmikusan megrándult minden egyes nyelésénél.
Ekkor az asztal lapjának közepén, egy gravírozott rézrózsa nyílásából vékony, polírozott cső emelkedett ki. A cső végéből tiszta, forró teacsepp hullott a szomszéd csészéjébe, pontosan abban a pillanatban, amikor Henderson bal karja önkéntelenül megrándult a rejtett áttétel nyomására.
– Látja, milyen tökéletes az üzemi megosztás? – suttogta a szomszéd úr barátságos mosollyal. – Az Ön csuklójának lendülete tartja melegen az én teámat, míg az én asztalom rezgése az Ön számlálóját lépteti előre.
Henderson próbált visszamosolyogni, de a nyakcsigolyáinál apró, fémes kattanást érzett. Ekkor a mennyezeti stukkó közepéből egy vékony sárgaréz csigaorsó kezdett lassan, halkan csikorogva ereszkedni lefelé, egyenesen a teáskannája fedele felé.