94/1. A rezgő rézkulcs — A tulajdonjog ára

Mr. Henderson lassan feltápászkodott a szőnyegről, kezében a sárgaréz csatos iratköteggel, amelynek még a szagában is jelen volt a százéves, frissen számlázott bürokrácia. A tölgyfa szekrény üvegkalitkájában az antikvárius udvariasan bólintott, mint aki teljesen megbékélt a sorsával: immár 001-es leltári számú műtárgyként védelmet élvezett a tulajdonosi felelősség terhei alól.
A kisasztalon rezgő rézkulcs apró, ütemes fémhangot adott ki, ahogy körbe-körbe táncolt a csiszolt fa felületén. A fali beszélőcső egyetlen száraz, tisztázó köhintéssel vette át a szót.
– Tisztelt Új Tulajdonos! A rendszer indítási ciklushoz érkezett. Kérjük, helyezze a kulcsot a kilences számú nyílásba a folyamatos állagmegóvási pótdíj elkerülése érdekében.
Henderson gyanakodva megragadta a kulcsot, amely meglepően meleg volt, sőt, szinte pulzált a tenyerében. A lambéria mögül ekkor egy újabb rézpanel emelkedett ki, tele számozott lyukakkal és apró, ketyegő számlálótárcsákkal. A kilences nyílás felett finom gravírozás hirdette: *Kézi Üzemeltetés és Tulajdonosi Helytállás*.
Ahogy a kulcsot elfordította, a falban rejtett fogaskerekek hatalmas csikorgással lendültek mozgásba. A sárgaréz kar, amelyet korábban az antikvárius próbált visszafogni, most ruganyos csattanással ugrott ki Henderson könyöke mellett, készségesen felajánlva magát az első tizenkét órás tulajdonosi műszakra.
Az üveg mögött álló antikvárius megkönnyebbülten elhelyezkedett a rekesz kárpitozott sarkában, és némán a falra szerelt apró réztáblára mutatott. A felirat világos volt: „A tulajdonjog átruházásával az előző üzemeltető karbantartási pihenőidőre jogosult.”