93/7. A leltározott antikvárius — A tulajdonátruházási illeték

A szellőzőnyílásból ketyegő óramű hirtelen fémes csattanással állt meg, majd a mennyezeti lemez nyílásából egy súlyos, rézfejű bélyegző csapódott le a frissen nyomtatott papírcsíkra. A kiáramló gőz egyetlen száraz szisszenéssel teljesen elült.
– A helyszíni audit lezárult – kárálta a beszélőcső száraz, ünnepélyes hangon. – A mért térfogat, a testsűrűség és a ruházat anyaga alapján a vizsgált entitás nem gépkezelő. A rendszer sikeresen azonosította a 001-es leltári számú, hiányzó műtárgyat: Sajátos Antikvárius, megkímélt állapotban.
Az öregember szótlanul tátogott, miközben a rézhuzalok meglepő gyengédséggel kigördítették a csuklóját a kar szorításából, majd egyetlen összehangolt mozdulattal behúzták őt a tölgyfa szekrény nyitott, üvegezett rekeszébe. Az üvegajtó bepattant, s a külső zár óraműves precizitással rákattant. A rekesz feletti réztáblára egy apró acéltű azonnal felkarcolta a becsült eszmei értéket és a kikiáltási árat.
Odafent Mr. Henderson alatt a rézketrec alja egyszerűen felnyílt. A férfi zihálva hullott alá, és pontosan a hátsó szoba szőnyegére érkezett, miközben a mennyezetből egy súlyos, sárgaréz csatokkal lezárt iratköteg pottyant a ölébe.
– Gratulálunk – zendült fel újra a tölcsér. – Ön az ingatlan és a teljes leltári készlet újonnan bejegyzett tulajdonosa, egyben kizárólagos gépkezelője. Az első havi törlesztőrészlet levonása megkezdődött.
Mr. Henderson sápadtan nézett a vitrinüveg mögött mozdulatlanul álló antikváriusra, miközben a számláló fogaskerekei a falban újra pörögni kezdtek. A sarokban álló kis asztalkán egy ismeretlen mintájú, finoman megmunkált rézkulcs halk, ritmikus rezgéssel megmozdult.