93/5. A kiugró sárgaréz kar — A kéziüzemi tarifacsomag

A sárga fénypont nem dísz volt, hanem üzemmódjelző. Az óraműves állólámpa talpából egy polírozott sárgaréz kar pattant ki, pontosan olyan, mint amilyen a tölcsérből kinyomtatott ábrán szerepelt. Az antikvárius gyanakvóan felhúzta a szemöldökét, de a feszítővasat nem engedte el. A levegő sűrű, fojtogató gőzzel telt meg, a tölgyfa szekrény réséből kiáramló forróság pedig már a nadrágszárát perzselte.
– Hűtési kéziüzem – mormolta az öreg, miután az állólámpa törzsén feltűnt egy apró, vésett sárgaréz tábla. Egyetlen logikus döntés maradt: átnyúlt a feszítővas felett, megmarkolta a kiugró kart, és tiszta erőből meghúzta.
Odafent, a fojtogató rézketrecben Mr. Henderson azonnal megérezte a változást. A lába alatti fémlemez vibrálni kezdett, és a perzselő hőség helyét egy hirtelen, fütyülő huzat vette át. A pneumatikus csőből egy újabb rézkapszula lökődött ki, amely ezúttal a járat falára rögzített kis nyomófedélre csapódott. Henderson ösztönösen utánanyúlt, hogy elolvassa a szalag tartalmát. A felirat tömör volt: „Kézi teljesítmény regisztrálva. Munkavégző azonosítása: az üzemeltető kar kezelője.”
Lenn a hátsó szobában az antikvárius megelégedetten hallgatta, ahogy a sziszegő gőz kiáramlása alábbhagy. Ám a kar nem állt meg. Egy belső rugós szerkezet visszarántotta, és a lámpa számlapja felett egy kis mechanikus mutató ugrott egyet előre, miközben a beszélőcső tölcsérje száraz, gépies csikordulással kiadott egy újabb papírcsíkot.
Az antikvárius elhűlve olvasta a friss tételeket: a kézi szivattyúzás nem díjmentes hűtés volt, hanem óránkénti gépkezelői bérleti díj. A mechanikus fogaskerekek a fal mögött halk kattanással reteszelték a kart, közvetlenül az öregember markában.
A fal repedéseiből apró, zöldesen világító üvegszemek tűntek elő a sötétben.