92/7. A leereszkedő lendkerék — A hajtóművi tévedés

Az öntöttvas lendkerék fogai fémes sikollyal kapcsolódtak a mennyezeti tengelyhez, s ahogy a mágneses lemez megállíthatatlanul rángatta Henderson cipőjét a két rézketrec között, a hatalmas kerék pörögni kezdett. A mozgás szédítő volt, de a mechanika most már nem csupán az ő erejéből táplálkozott — ő maga vált a gép fő hajtókarjává. A csikorgó fogaskerekek ritmikus morajlása közepette Hendersonban ekkor villant fel a döbbent felismerés: a ringatással egyetlen fillér tartozást sem törlesztett, csupán a bürokratikus gép belső hajtóművét táplálta mozgási energiával.
A levegőben száraz pisszenés hallatszott, s a két lassan távolodó rézketrec közötti űrbe egy fényes pneuma-kapszula lővellt ki a fali rézcsőből. A rugós csillapító pontosan Henderson kinyújtott karja előtt állította meg a lebegő hengert.
Henderson a lendülés csúcspontján megragadta a kapszulát, és feszült figyelemmel lepattintotta a rezes fedelét. A belsejéből egy hajtogatott, viaszpecsétes pergamen bukkant elő: a hivatalos Mentesítési Szabályzat. Ahogy szemei végigsiklottak a halványkék tintás sorokon, meleg bizakodás öntötte el. A dokumentum világosan rögzítette, hogy a gépi meghajtásban vállalt közvetlen fizikai részvétel felmentést ad a hálózati túltermelési pótdíj alól.
Lelkesen, már-már önként emelte a lábát a gép ritmusára, meggyőződve arról, hogy a bürokrácia útvesztőjében végre megtalálta a megváltó kiskaput.
A mennyezet homályából ekkor halk kattanással egy újabb rézkar nyúlt ki, amely egy súlyos, üvegtartályos regisztrálóórást szerkezetet eresztett le a két ketrec közé.