92/6. A szinkronizált ingamozgás — A hálózati túltermelési pótdíj

Mr. Henderson kénytelen volt felvenni a falon ingázó rézkar ritmusát. Bár a lábai már sajogtak a heves testsúlyáthelyezéstől, a kimért kilendülések látszólag elsimították a rendszerszintű súrlódást. A központi csigaorsó fémes csikorgása halkan durmoló búgássá szelídült, s a mélyben forgó fogaskerekek ütemes kattogása szinte megnyugtatóan kísérte a mozgást.
Amikor lengései hajszálpontosan egybeestek a fali inga ütemével, a szerkezet elégedett csengetéssel reagált. A csigaorsó melletti réznyílásból perforált papírszalag gördült ki, amely Henderson gallérjára akadt. A felirat szerint a tökéletes frekvenciaszinkron révén belépett az „Önálló Energiatáplálói Korridorba”, ami jóváírást ígért a nyomatékáthárítási díjból.
Henderson bizakodva szaporította meg a lépteit. Megfeszítette combjait, s még határozottabb lendülettel lökte át magát a bal ketrec peremére, hogy minél előbb lekezelje az egyenlegét.
A fogaskerekek ekkor váratlanul magasabb fokozatba váltottak. A zsebében lévő műszer mutatója átcsapott a sötétvörös tartományba, és egy újabb bizonylat pattant ki: a hálózat nem engedélyezett túltermelés miatt Rendszeregyensúlyi Pótdíjat szabott ki a csúcsidőn kívül betáplált nyomatékra.
Henderson lassított volna, ám a lába alatt lévő fémlemez mágneses kattanással rögzült a cipőjéhez, s a szerkezet most már maga rángatta őt tovább a két ketrec között.
A mennyezet homályos réséből egy súlyos, fogazott szélű öntöttvas lendkerék kezdett lassan ereszkedni feléjük.