92/5. A központi csigaorsó — A nyomatékáthárítási díj

A lassan emelkedő csigaorsó fogai komor, olajos fénnyel csillantak meg a mélységben. Henderson visszahőkölt volna, ám a sinus-görbe szigorú törvényei nem tűrtek megállást: ha egyetlen másodpercre is feladja a ritmikus ringást, a zálogmérő számlálói azonnal újra vágtázni kezdenek előrefelé. Kénytelen volt hát a masszív, forgó acélrúd tőszomszédságában, gépies pontossággal áthelyezni a súlyát az egyik ketrec szegélyéről a másikra.
Amikor a csigaorsó teteje elérte a két fémkalitka felezővonalát, a menetes szár csúcsán lévő sárgaréz kupak éles sípolással lecsavarodott. A kiáramló sűrített levegő egy piciny, sárgarézből öntött nyomásmérő órát repített egyenesen Henderson mellényzsebébe. A műszer mutatója vészjóslóan rezgett a piros mező határán.
– Gratulálunk a sikeres frekvencia-szinkronizációhoz! – harsant fel egy rekedt, gépies hang a csigaorsó belsejéből. – A dinamikus egyensúly fenntartása révén Ön sikeresen átlépte a passzív adósi kategóriát. Jelen pillanattól kezdve az Ön által kifejtett ingamozgás táplálja a Központi Elszámolóház mechanikus számítóművét.
Henderson szeme kitágult. A kiringatás nem törölte el a tartozást, csupán csatlakoztatta őt a gépezethez: minden egyes lépéssel, amellyel a két távolodó ketrecet egyensúlyban tartotta, a csigaorsó egy negyedfordulatot tett, hajtva a mélyben morajló fogaskerekeket. A számlálók ugyan megálltak, de a zsebében lévő óra számlapján új felirat jelent meg: Nyomatékáthárítási és Tengelyirányú Üzemeltetési Pótlék.
A szemközti fal sötétjében ekkor egy réztábla csattant fel, amin egy apró, lengő inga jelölte a kötelező ritmust.