92/3. A második rézketrec — A felosztott terhelés

A második rézketrec halk csikorgással telepedett le közvetlenül Henderson mellé, éppen annyi helyet hagyva a két kalitka között, hogy felcsillanjon a mélység feketesége. A jövevény ajtaja felett lévő réztábla szisszenve megfordult, és új, cirádás feliratot tárt fel: „Párhuzamos amortizáció — Kétszemélyes törlesztési kedvezmény.”
Henderson szeme megcsillant. A logika nyilvánvaló volt: ha két ketrecben egyszerre zajlik a súlyponti impulzusok generálása, a bürokratikus eljárási idő a felére csökken. A Hivatal, gondolta megkönnyebbülten, mégiscsak tartogat némi ésszerű rugalmasságot azok számára, akik hajlandóak felvenni a rendszerezett haladás ritmusát.
Egyetlen apró bökkenő akadt csupán: a páncélteremben nem tartózkodott más, csak ő.
A férfi óvatosan felmérte a távolságot. A két szerkezet alig fél méterre lebegett egymástól. Ha a bal lábát átnyújtja a szomszédos ketrec padlólemezére, miközben a jobbal a jelenlegi helyén marad, elméletileg mindkét érzékelőt működésbe hozhatja. Megigazította a zakóját, majd óvatosan áttette a bal cipőjét a másik ketrecbe.
A rézfal mögötti számláló azonnal reagált: egy kattanó hang kíséretében a kijelző 0497-re ugrott. A rendszer elfogadta a párhuzamos terhelést. Henderson elégedetten elmosolyodott, és megpróbálta felvenni a váltott ütemű rugózást a két lebegő fémkalitka között.
Ekkor azonban a mennyezeti láncok elágazó fogaskerekei száraz csikordulással mozgásba lendültek. A két ketrec – ahelyett, hogy szilárdan egy helyben maradt volna – lassan, de megállíthatatlanul távolodni kezdett egymástól, egyre szélesebbre tárva a sötét mélységet.
Henderson combizmaiban megfeszült az erő, miközben lábai terpesze veszélyes ütemben tágult. A lent elterülő sötétségből ekkor egy apró, sárgaréz csengő tiszta, türelmes hangja kondult meg.