92/2. Az amortizációs lajstrom — A felgyorsított törlesztés

A sárgaréz csőből kiáramló sűrített levegő egy henger alakú, polírozott kapszulát repített Mr. Henderson lába elé. A fémhüvely halk szisszenéssel nyílt ki, és egy összetekert, vastag pergamenlapot vetett magából a kőlapokra.
Henderson remegő kézzel nyúlt a dokumentumért. A fejlécen a „Zálogingatlan-amortizációs és Tartozék-mentesítési Hivatal” cirádás pecsétje díszelgett. A finom nyomtatott betűk arról tájékoztatták, hogy a rögzítés csupán ideiglenes biztonsági protokoll: amint a „404-es számú tartozék” eléri az előírt, ötszáz egymást követő súlyponti impulzust, a padlólemez retesze automatikusan kiold, és a tulajdonjogi kötelezettség átkerül a felszíni leltárba.
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott fel. A helyzet tehát nem reménytelen, csupán egy szigorúan szabályozott bürokratikus folyamat részese. Gyors számolásba kezdett: ha óránként kétszer vált lábat, az kevesebb mint tizenegy napot jelent. Ám a kézikönyv apró betűs kiegészítése szerint az önkéntes, felgyorsított ütemű ritmusváltásokat a rendszer prémium csökkentésként könyveli el.
Henderson habozás nélkül áthelyezte a súlyát a jobb lábára, majd vissza a balra. A rézfal mögött egy mechanikus számláló fémfogaik csattogásával rögtön négyregiszteresre váltott: 0498. A remény új erővel töltötte el; ritmikus ringatózásba kezdett a sötétben, miközben a puszta számsorok bűvöletében meggyőzte magát, hogy a saját szabadságát tapossa ki.
Ekkor azonban a fej feletti sötétségből egy nehéz, láncos csiga fémes csikordulása hallatszott, és a mennyezetről lassan ereszkedni kezdett egy második, üres rézketrec.