91/4. A körmönforgó elismervény — A tulajdonjogi végkifejlet

Mr. Henderson kábultan bámulta a mutatóujján csillogó, frissen vésett számsort. A csuklója végre szabaddá vált, de a levegőben még ott bujkált a friss rézolaj és a megperzselt köröm jellegzetes szaga.
– Elnézést – szólalt meg, és óvatosan a pultra támaszkodott. – A bizonylat leesett a járatba. Hogyan kapom így vissza az apám zsebóráját?
A tisztviselő ünnepélyes lassúsággal lezárta a vaskos főkönyvet, levette pápaszemét, és gondosan megtörölte egy selyemkendővel.
– Ön félreérti a procedúrát, Mr. Henderson – felelte szelíd, hivatalos mosollyal. – A bizonylat nem Önnek készült, hanem a központi archívumnak. A körmére vésett sorozatszám a zálogtárgy új törzsszáma.
Henderson értetlenül ráncolta a homlokát, miközben hüvelykujjával a friss karcolásokat tapogatta.
– Törzsszám? De hiszen én voltam a kiváltó fél!
– Pontosan – bólintott a hivatalnok. – És mivel a zálogként őrzött zsebóra értéke napra pontosan megegyezett az Ön által felhalmozott tárolási illetékkel, a gép kiegyenlítette a tartozást. Az óra mostantól a Hivatal tulajdona. Ön viszont, mint az ehhez rendelt, hitelesített azonosító, hivatalosan a zsebóra láncává és tartozékává vált.
Mielőtt Henderson tiltakozhatott volna, a lába alatt a padló halkan megremegett. A rézketrec aljából egy apró szerkezet emelkedett ki, és a férfi cipőjét finom, fémes kattanással a padlólemezhez rögzítette.
– Kellemes megőrzési időszakot kívánok – tette hozzá a tisztviselő, majd eloltotta az asztali lámpát.
A hirtelen beálló sötétben csupán egy távoli, nehéz rézinga egyenletes kattogása szűrődött fel a mélyből.