91/3. A csapdába ejtett csukló — A mechanikus azonosítás

A sárgaréz gyűrű hideg, de határozott szorítással tartotta Henderson csuklóját. A páncélszekrény mélyéből halk gőzpaffanás hallatszott, majd a járatból egy apró, rézbevonatú hengerszerkezet emelkedett ki, éppen a szabadon maradt ujjaihoz.
– Ne rángassa, kérem! – szólt közbe a tisztviselő a megszokott, szürkés tónusában, miközben elégedetten lapozott egyet a főkönyvben. – A rendszer csupán a kiürítési elismervény fizikai ellennyomását végzi. Ez egy teljesen bevett, higiénikus és jogilag vízhatlan eljárás.
Henderson megpróbálta megmozdítani az ujjait. A kis henger tetején egy parányi, tintás tű ugrott ki, és finom, ritmikus szúrásokkal egy nyolcjegyű sorozatszámot kezdett a mutatóujja körmére karcolni. A folyamat nem fájt, inkább kellemetlenül csiklandozott, de a tudat, hogy a bürokrácia szó szerint rányomja a bélyegét a végtagjára, kevéssé töltötte el lelkesedéssel.
– Ugye tudja, hogy a nyolcas bizonylat kiadásához a saját csontsűrűsége adja a hitelesítő pecsétet? – tette hozzá a hivatalnok, miközben gondosan elrendezte az asztalán a gemkapcsokat. – A gép ellenőrzi, hogy Ön valóban az a személy-e, aki a zálogot kiváltotta.
Amikor a kattogás végre alábbhagyott, a gyűrű szétnyílt. Henderson visszahúzta a kezét, ám a járatból kiemelkedő bizonylat, mielőtt megragadhatta volna, visszahullott a sötét mélységbe. A csatorna lezárult, és a páncélfalon egy apró tábla ugrott ki: „Átvétel nyugtázva. Dokumentum archiválva.”