91/2. A nyitott páncélterem — A kiürítési elismervény

A nehéz acélajtó vastag gumipereme szusszanva vált el a kerettől, feltárva a páncélszekrény sötét, mély belsőjét. Mr. Henderson bizakodva kiegyenesedett a rézketrecben, és már éppen a szabadulás nyomán feltámadó megkönnyebbülést próbálta megfogalmazni magában, amikor a tisztviselő újabb lapot fordított a főkönyvben.
– A zálogjogviszony megszűnésével a fizikai rögzítés automatikusan érvényét veszti – közölte a férfi kimért monotóniával. – Ugyanakkor a helyiség elhagyásához szükséges egy kiürítési elismervény, amelyet a széf belső szerkezete állít ki a kiegyenlítést követő három percben.
Mr. Henderson átlépte a ketrec kinyíló ajtaját, és óvatosan a széfhez sétált. Arra számított, hogy egy apró papírcsíkot vagy egy visszajáró dokumentumot talál a polcon, de a páncélszekrény belsejében nem volt semmiféle padló. Ehelyett egy függőleges, rézbevonatú járat tátongott a mélybe, amelynek szélén egy apró, csillogó emelőkar várt a kezelésre.
– Csak nyúljon be, és emelje ki a nyolcas számú bizonylatot – biztatta a tisztviselő, miközben elégedetten megkocogtatta kihűlt pipáját az íróasztal szélén. – Semmi ok az izgalomra, a rendszer rendkívül szabályos.
Henderson óvatosan betolta a kezét a sötét nyílásba. A hideg fémfelületek között ujjai egy kemény, szögletes papírlapot érintettek, ám amint megszorította, a járat mélyén halk fogaskerék-kattogás indult be, és a sárgaréz szegély szorosan rásimult a csuklójára.
A páncélszekrény falából halk, ritmikus kattogás szűrődött ki, mintha egy óriási ingaóra ketyegne valahol a mélyben, miközben a sötét nyílásból tömény gépolaj és friss rézszag áradt kifelé.