91/1. A Nyugtázott Egyensúlyok Tára — A zálogjogviszony

A rozsdás kulcs kattanása után a rézketrec nem a sötét mélységben rekedt, hanem halk szuszogással megállt egy patinás, tölgyfaburkolatú szoba közepén. A mennyezeti ablakon át kellemes, langyos délutáni fény áradt be. Mr. Henderson megszeppenten markolta a rácsokat, felkészülve a legrosszabbra, de a szobában csupán egy szemüveges, zöld kötényes tisztviselő ült egy tömör íróasztal mögött, és komótosan lapozgatta a főkönyvet.
„Név?” – kérdezte a tisztviselő anélkül, hogy felnézett volna a számsorokból. Henderson a torkát köszörülte. A ketrec rácsai hidegek voltak, de a szobában a meggyújtott pipa finom cseresznyeszaga terjengett. „Henderson. Arthur Henderson” – préselte ki magából szaggatottan. A tisztviselő töltőtollat ragadott, és precíz betűkkel jegyzetelt. „Súly: hetvennyolc kilogramm. Cseretárgy: apai zsebóra, nyolcvannégy gramm. A mérleg elszámolva.”
Henderson kimerülten próbálta megérteni a helyzetet. „Ez... ez valami börtön?” – kérdezte. A tisztviselő végre ráemelte száraz tekintetét. „Dehogy, uram. Ez a Nyugtázott Egyensúlyok Tára. Ön nem rab, hanem átmeneti zálog. Amíg a zsebórát át nem veszik a felszíni pultnál, ön biztosítja a statikai egyensúlyt. Kér kávét?”
A férfi meglepetten pislogott. A helyzet meglepően civilizáltnak és kényelmesnek tűnt. A tisztviselő még egy kis tálka sós kekszet is odatoltolt a ketrec alsó nyílásához. Henderson kétségbeesése lassan halványulni kezdett – úgy tűnt, a bürokrácia ezúttal szokatlanul udvarias.
Ekkor azonban a falban futó rézcsőből halk sziszegéssel egy perforált papírcsík gördült ki. A tisztviselő eloltotta a pipáját, és végigolvasta a sorokat. „Nos, Mr. Henderson. A zsebórát épp az imént vette át a jogos tulajdonos. Az ön zálogjogviszonya ezzel azonnal megszűnt.”
A ketrec padlója alatt ekkor halk kattanással megszólalt egy sárgaréz fogaskerék, és a szoba sarkában álló nehéz páncélszekrény ajtaja lassan tárulni kezdett.