90/2. A statikai egyensúly — A csereügyleti félreértés

A mechanikus kar nem nyúlt bele mélyebben a zsebébe, csupán egy apró, rézkeretes fityeget csíptetett Henderson hajtókájára. A kis kocsiból egy tölcséres sárgaréz hangszóró emelkedett ki, amelyből száraz, rekedtes hang szólalt meg – pontosan olyan, mint egy harminc éve szolgáló irattárosé, aki a nyugdíj előtti utolsó hónapjait tölti a sötétben.
– Tájékoztatom az ügyfelet, hogy a 404-es számú zsebóra elvétele nem szankció volt – dörmögte a szerkezet, miközben apró fogaskerekek kattogtak a gyomrában. – A kérdéses tárgy az Ön által elhagyott magánsziget kötelező barometrikus ellensúlyaként szolgált. Az ingóság hiányában a sziget kiegyensúlyozatlanná vált volna a sógőz felett.
Henderson értetlenül pislogott, de a megkönnyebbülés halk sóhaja szaladt ki a torkán. Szóval nem elrabolták az apai örökséget, gondolta bizakodva, csupán egy sajnálatos statikai félreértésről van szó. Ha az óra csupán puszta súlyként funkcionál, a csere pofonegyszerűnek tűnt.
– Van nálam egy nehéz rézkulcs és három érme – ajánlotta fel készségesen, s tenyerét a pult felé nyújtotta. – Ezek tömege pontosan megegyezik a zsebóráéval. Cseréljük ki őket, s adja vissza a családi emléket!
A hangszóró elégedett szisszenést hallatott, majd a csipesz óvatosan felemelte a felkínált kulcsot. A mögöttük lévő falon egy apró rézlemez nyílt ki, s egy sötét, zümmögő pneumatikus cső nyílása tárult fel.