90/1. A lezárt fémhenger — A szállítási átvétel

A fémhenger tompa puffanással zökkent meg a függőleges zuhanás végén, s a vörös viaszpecsét halkan elpattant a fedélen. Mr. Henderson, aki az út során az egyetlen biztonságosnak tűnő pozíciót vette fel – szorosan összefont karral kuporgott a rézfalak között –, óvatosan kibújt a hengeres tartályból. A lába nem a mélység gomolygó párájába, hanem egy meglepően száraz, polírozott tölgyfa padlóra érkezett.
A helyiség, amelyben találta magát, megszólalásig hasonlított egy előkelő postahivatal átvevőtermére. A falakat padlótól a mennyezetig sárgaréz szekrények borították, s a terem közepén egy zöld posztóval bevont pult állt. A pult mögött senki sem ült, ám egy sárgaréz csengő mellett ápolt papírlap hevert, amelyen a következő felirat állt: „Csomagolt ingatlanok átvételi pontja. Kérjük, várja meg az ellenőrt.”
Henderson meglepett, de halvány reménnyel teli sóhajt hívott elő. Ha ez egy hivatalos raktár, gondolta, akkor az apja órája is pontosan ebben az épületben kell, hogy tartózkodjon, egy rendezett fémfiók mélyén. Első lépéseként megrázta a kis sárgaréz csengőt, aminek tiszta, éles hangja végigrezgett a csöndes csarnokon.
A csengőszóra a pult alatti csapóajtó halk szisszenéssel nyílt ki, és egy apró, gördülő sárgaréz kocsi gurult elő. A kocsiból egy mechanikus kar emelkedett ki, amely szelíden, de ellentmondást nem tűrően kinyújtotta csipeszét Henderson kabátja felé. A számlázási csavar még rejtve maradt, de a gép már figyelmesen pásztázta az újonnan érkezett ügyfél zsebeit.
A falak mélyéből egy távoli, ismerős ketyegés visszhangzott – ám nem egyetlen óráé, hanem száz meg száz egyszerre járó szerkezeté.