89/1. A tizenkét hüvelykes birtok — A telekkönyvi csend

Mr. Henderson kényelmesen elhelyezkedett a tizenkét hüvelykes rézszegélyen, amely most egyetlen magányos oszlopként magasodott a tátongó, fogaskerekektől kattogó mélység felett. Mivel a járdadarab immár a saját, tehermentes magántulajdonát képezte, a városszerkezet behajtói és eljáró tisztviselői csöndben visszavonultak. Végre nem fenyegette újabb lépésdíj, sem sógőz-illeték.
Hóna alá csapta a táskáját, és óvatosan egymás mellé zárta a cipőorrait, ügyelve arra, hogy egyetlen milliméternyi bőrtalp se lógjon át a szomszédos, önkormányzati kezelésű ürességbe. A sűrű köd csendes selyemként telepedett a rézfelületre. Henderson kihúzta magát, igazított egyet a gallérján, és megelégedetten megállapította, hogy a teljes függetlenségnek valóban megvan a maga sajátos méltósága.
A mélységből váratlanul halk, ritmikus csilingelés hallatszott, majd a rézszegély oldalából apró, finom huzalon függő csiszolt üvegablak emelkedett ki. A kis ablak mögött egy precíz, mechanikus számláló számlapja fordult el kattanva, és egy sárgaréz tábla ugrott elő: „Ingatlanadó-kivetés: Magánsziget-státusz, 1. kategória.”
Henderson elkomorodott, de a karját sem tudta széttárni anélkül, hogy a könyöke át ne nyúlt volna a köztulajdonban lévő légtérbe. A mélységből ekkor egy hosszú, teleszkópos rézrúd nyúlt ki, amelynek a végén egy apró, zárható réz postaláda bilgett halkan a ködben.