88/2. A gázoszlop réznyílása — A lépésalapú útdíj

Mr. Henderson gyanakvóan megtorpant a ketyegő fémoszlop előtt. Mielőtt azonban teljesen elkönyvelhette volna a dolgot a városi gázművek újabb bizarr hóbortjának, a sárgaréz bedobónyílás éles kattanással kidobott egy vékony, perforált papírcsíkot.
Henderson önkéntelenül elkapta a lebegő papírt. A csíkon friss, még nedves tintától szagló nyomat díszelgett: „Kinetikus útburkolat-használat: 14 lépés. Fennmaradó illeték: 2 penny.”
– Ne álljon ott tátott szájjal, uram, mert a nyomásesésért is felszámolnak három farthingot! – kiáltott rá egy közeledő közterületi ellenőr, aki nehéz, rézgombos kabátban, menetrendszerű pontossággal haladt át a macskaköveken. Az ember sarka alatt minden egyes lépésnél fémes pattanás jelezte a mechanika működését.
– De hisz én csak a mészáros felé tartok! – méltatlankodott Henderson, miközben a papírcsíkot lebegtette. – Ez egy nyilvános utca!
– Volt, kérem, volt – igazította meg gázálarctáskáját az ellenőr részvétlen mosollyal. – Amíg az Antikvárius ki nem váltotta a földalatti rugórendszer használati jogát. A rugók nem ingyen rugóznak. Ha nem dobja be a két pennyt, a következő sarkon a macskakövek egyszerűen nem emelkednek vissza az Ön súlya alatt.
Henderson megrökönyödve nézett a lábára: a legutóbb rálépett szürke kő valóban két hüvelykkel a járda szintje alatt maradt, mint egy megrekedt zongorabillentyű. A távolból tompa, hidraulikus sziszegés hallatszott.