87/5. A réznehezék szelvénye — A szimulált zátony

Az Antikvárius hűvös asszertivitással nyúlt a pultra hullott réznehezékért, majd egyetlen finom mozdulattal felpattintotta a zümmögő rézdoboz hátoldalát. A bonyolult szerkezet belsejében nem mélytengeri hidraulika lapult, hanem egy gépies precizitással működő, sárgaréz fogaskerekekkel hajtott bolti rugós mérleg és egy megfakult papírtekercs.
– Lám, a dőlésszög korrekciója maradéktalanul sikerült – állapította meg szárazon, miközben lefejtette a dobozból a frissen kinyomtatott szelvényt. – A teáskanna áthelyezésével pontosan három hüvelyknyi súlyeltolást hajtott végre. Ez a szabályzat szerint önkéntes asztali átrendezésnek minősül.
Henderson értetlenül pillantott a sárgaréz alkatrészekre, majd lassú, gyanakvó mozdulattal az utcai ablak felé fordult. A csiszolt üvegen túl, a napsütötte járdán egy péksegéd tolta végig a talicskáját a teljesen száraz macskakövön. A falon pulzáló vörös fénypont csupán a szomszédos optikus kirakatának lencséjéből átvetülő gázlámpafény volt.
– De... a tengerfenéki sziklafal? – kérdezte Henderson rekedten.
– A kockázat elhárult, Mr. Henderson – nyújtotta át a papírcsíkot az Antikvárius. – A számláló viszont feljegyezte a műveletet: a bútormozgatási illeték hat penny, a mélytengeri diagnózis díja pedig egy shilling. Készpénzben fizet?
Az utcáról ekkor éles, mélyről jövő kattanás hallatszott, mintha a macskakövek alatt egy óriási sárgaréz hajtókar fordult volna egyet.