87/4. A pulzáló fénypont — A téves szirtjelölés

Az Antikvárius lassan előhúzott a mellényzsebéből egy finom, ezüst hegyű karcolót, és a vörösen lüktető pont felé bökött a még meleg papírszalagon.
– Ez a Korall-hátság északi pereme – suttogta fojtott hangon, mintha attól tartana, hogy a szalon levegője azonnal megszilárdul a kijelentéstől. – A vörös jelzés azt jelenti, hogy a helyiség bal sarka jelenleg egy meredek tengerfenéki sziklafal felett lebeg. Ha a dőlésszöget nem korrigáljuk fél percen belül, a tengeri hatóságok automatikusan zátonyra futott járműnek minősítik az üzletet.
Henderson feszülten a szoba sarkába pillantott, ahol a súlyos, faragott tölgyfa állóóra magasodott. Semmilyen lejtést nem tapasztalt, a padló teljesen vízszintesnek tűnt alatta, mégis önkéntelenül a legközelebbi polc szélébe kapaszkodott.
– Eszerint fel kellene borulnunk? – kérdezte fojtott, szorongó hangon.
– A topográfia nem vélemény kérdése, Mr. Henderson – rázta a fejét az Antikvárius, miközben óvatosan megemelte a rézdoboz szélét. – A dőlésszöget a bútorzat tömegközéppontjának eltolásával kell kiegyenlítenünk. Húzza közelebb azt a teáskannát a szalon közepéhez!
Henderson habozás nélkül a réztálcán álló nehéz edényhez nyúlt, és pontosan három hüvelyknyit tolta beljebb. A rézdoboz zümmögése erre azonnal megváltozott: a hajszálvékony mutató visszaugrott a középső tartományba, s a szerkezet mélyéből egyetlen, halkan csengő réznehezék hullott a pultra.