87/3. A zümmögő rézdoboz — A topográfiai félreértés

A rézdoboz teteje halk pattanással felpattant. A belsejében finom szerkezet fogaskerekei forgó mozgásba lendültek, és a miniatűr porcelán számlap felett hajszálvékony rézmutató kezdett vibrálni.
– Akusztikus sűrűségmérő – állapította meg az Antikvárius ünnepélyesen, miközben gombostűfejnyi pápaszemét közelebb vitte a számlaphoz. – A megkeményedett selyem szálai által kibocsátott mikroszkopikus rezgéseket elemzi. Ez alapján határozza meg a szalon levegőjének tengerfenéki feszültségét.
Henderson megpróbálta követni a mutató mozgását, ám az nem számok, hanem három finoman vésett szimbólum – egy horgony, egy tollpehely és egy kerek érme – között ingadozott ritmikusan.
– És melyik zónában tartózkodunk? – kérdezte Henderson, óvatosan visszahúzva a kezét a pult szélétől.
– A tollpehely és az érme képlékeny határán – sóhajtott fel az Antikvárius megadóan. – Ez a legkedvezőtlenebb tartomány. A helyiség levegője túl könnyű a törvényes horgonyzáshoz, viszont túlságosan nehéz ahhoz, hogy illetékmentes várakozóövezetnek minősüljön.
A doboz oldalán lévő keskeny résből ekkor vékony, kékes tintával nyomtatott papírszalag emelkedett ki. A csíkon nem adatsorok álltak, hanem egy ismeretlen tengerfenéki domborzat parányi, precíz térképrészlete. A rajzolt sziklaszirt tetején egy apró, vörös fénypont lüktetett.