86/2. A második érme — A fajsúlyos tévedés

Mr. Henderson óvatosan kibányászott egy teljesen új, vakítóan fényes érmét a mellényzsebéből, majd a csillogó rézkorongot a kékes üveggolyók mellé helyezte a serpenyőbe. Az Antikvárius száraz, sziszegő levegővétellel hajolt a miniatűr szerkezet fölé.
– Tiszta ezüstötvözet – dörmögte Henderson, miközben a szája széle idegesen megremegett. – A Királyi Pénzverő legutóbbi kibocsátása. Ennél szabályosabb fizetőeszköz nem létezik a birodalomban.
A mérleg nyelve azonban lassan, csikorgó ellenállással balra dőlt, mintha a makulátlan érme nem súlyosabb, hanem tizedgrammokkal könnyebb lett volna a semminél. A fali óra belsejében egy rézből öntött számláló kattant egyet, és a számlap alatti nyílásból egy apró, száraz pecsétnyomó bukkant elő, amely komor koppanással csapódott le a pult tölgyfájára.
– Nem a fém tisztaságával van a probléma, dear Mr. Henderson – suttogta az Antikvárius, miközben szemei a fába préselt apró, vakdomborítású számokat pásztázták. – A pult felületi feszültsége és a szalon levegőjének sűrűsége közötti arány tolódott el. Ön nem kifizette a teret, hanem ritkította azt.
Henderson értetlenül pislogott, és megpróbálta visszahúzni a kezét, de a pult lapját borító finom, olajos réteg szinte odatapasztotta az ujjbegyeit. A falak mentén futó csövekből hirtelen mély, sziszegő fütty csapott fel, s a sötét tölgyfa burkolat mögött egy láthatatlan fogaskerék-rendszer lendült mozgásba.