84/7. A süllyedő tölgyfa — A felderítő alászállás

A nehéz tölgyfa szekrény nem dőlt el, csupán méltóságteljesen oldalra gördült a rejtett sínpáron, mint egy túlsúlyos színházi kulissza. A falban tátongó nyílás mögött keskeny, csigavonalban lefelé kanyargó kőlépcső tárult fel, ahonnan azonnal dohos, avas papír- és koromszagú huzat csapott fel a boltterembe.
Mr. Henderson két lépést hátrált, szorosan a mellkasához szorítva a bőraktatáskát. A szemüvege elhomályosult a kiáramló hideg párától.
– A Hivatal munkatársi szabályzata kifejezetten tiltja a nem akkreditált földalatti műtárgy-bejárásokat! – tiltakozott magas, némileg megbicsakló hangon. – Különösen természetes szellőzés és érintésvédelmi tanúsítvány hiányában!
Az Antikvárius azonban fittyet hányt a paragrafusokra. A viaszos vászontérképet a kabátja belső zsebébe csúsztatta, majd az íróasztalról felemelte a nehéz, háromágú sárgaréz gyertyatartót. Egyetlen szilárd gyufalánggal meggyújtotta a viaszos kanócot, s habozás nélkül kilépett a lépcsősor első fokára.
– Amennyiben a boltban marad, Henderson úr – szólt vissza a vállfeletti félhomályból –, a kilencvenéves hiányt az ön távolléti jegyzőkönyvéhez csatolják. Ráadásul a padlómechanizmus három másodperc múlva reteszeli a felső bejáratot.
A kijelentést követő másodpercben a szekrény lassú, fémes nyikorgással indult vissza eredeti helyére. Henderson nem mérlegelt tovább: pánikszerű finnyássággal kapta fel a nadrágszárát, és lebukott a csukódó faajtó alatt, egyenesen a sötétbe.
A lépcső alján a gyertya sárgás fénye egy vizes téglafólián csillant meg, amelyre apró, gravírozott réztáblát csavaroztak.