83/7. A leejtett filter — Az eljárási szankció

A sárga jelzőfény szaggatott kattogással zöldre váltott, majd egy száraz, gépiesen recsegő hang szólalt meg a mennyezeti hangszóróból:
– Aromás szennyeződés észlelve a felügyeleti zónában. A felelős alany azonosítása folyamatban.
Mr. Henderson sápadtan meredt a cipője mellett pihenő teafilterre. Gyors, lapos pillantást vetett az üvegkalitkára, majd igyekezett a cipője orrával a tárló alsó pereme alá rugdosni a terhelő bizonyítékot.
– Ez csupán egy régebbi minőségi ellenőrzésről maradt a zsebemben – magyarázta kapkodva, noha a gépnek nyilvánvalóan nem voltak emberi füllel hallható érvei. – Tiszta adminisztratív átfedés, semmi több.
Az Antikvárius a sűrűsödő gőz mögött moccanatlanul állt. A figyelem egyértelműen eltolódott róla: a Hivatal felderítő szerkezete most nem a tárló foglyát, hanem magát a tisztviselőt vette gyanúba. A háromszemű rézkar centiméteres távolságba ereszkedett Henderson homlokához, miközben a mennyezeti sínen gördülő hatalmas ingaszerkezet nehéz, ütemes lendüléssel megkezdte a süllyedést az íróasztal fölött.
– Várjanak! – kiáltotta Henderson, miközben görcsösen a leltári íveibe kapaszkodott. – A huszonnégyes paragrafus értelmében az ellenőri teaáztatási jog visszamenőleg is kérvényezhető!
A gép nem mérlegelt. Egy miniatűr fémcsipesz villant ki a szerkezet aljából, egyetlen finom mozdulattal kikapta Henderson kezéből a leltári tollat, és pontosan a teafilter mellé ejtette a padlóra.
Valahol a csarnok mélyén egy nehéz, csőrendszeri szelep sziszegve kinyílt, a mennyezeten pedig megszólalt egy fémes, lassú koppanás.