81/10. A padló alatti leltár — A hiánytalan elszámolás

Az Antikvárius remegő ujjal nyúlt a felbukkanó rézfogantyúért. A Hivatal bürokratikus logikája megszeghetetlen volt: ha a szabályzat kompenzációs felderítést ír elő a szervizaknában, a megnyíló rést át kell vizsgálni. A tölgyfadeszka halkan félrecsúszott, ám alatta nem sötét pincerész tárult fel, hanem egy parányi, precízen megvilágított sárgaréz futószalag.
A szalag végén egy miniatűr présgép kattogott egyenletes ritmusban. Az Antikvárius ledermedve figyelte, ahogy a szerkezet a behúzott, félgrammos többletet mutató kabátgombjából éppen egy újabb parányi réztáblát formáz. A munka végeztével egy mechanikus csipesz finoman emelte ki a meleg fémlemezt, és a lyuk szélére helyezte.
A férfi az iktatókönyvhöz használt rézszemüvegen át pillantott az apró tárgyra. A finom vésés nem az üzlet nevét tartalmazta, hanem a saját nevét és egy tízjegyű leltári számot. Alatta a Hivatal száraz összefoglalója állt: „Az egyenleg rendezve. Az alkatrész elhasználódott, a visszajáró fémből a cserealkatrész elkészült.”
Az Antikvárius reflexszerűen a mellkasára pillantott. A kabátján lévő többi gomb halkan, szinte egyszerre pattant le a posztóról, miközben az íróasztal teleszkópos rézkarai udvarias, de ellenállhatatlan mozdulattal megfogták a könyökét, hogy a padló alatti nyílás felé igazítsák.
A hátsó szoba homályából ekkor egy nehéz, sárgaréz kulcs fémes pattanása visszhangzott, ahogy egy eddig nem létező zárban elfordult.