78/5. A rézkulcs forgása — Kalibrált hurok

Mr. Henderson nem volt az a férfi, aki megfutamodott volna egy nyitott szervizakna láttán, különösen, ha a mélyből prémium minőségű műszerolaj illata párolgott. Szabályos léptekkel ereszkedett le a sárgaréz létrán, bal kezében a frissen kapott rézkulcsot, jobbja szorításában pedig az órásműves csipeszt tartva. Meggyőződése volt, hogy lent csupán érvényesítenie kell a leltáregyenleget a központi vezérlőpulton, és végre visszatérhet a kihűlt délutáni teájához.
A létrának pontosan tizennégy foka volt – éppannyi, amennyit egy tisztességes hivatali szellőzőjárattól elvárhattunk. Amikor a talpa szilárd, polírozott rézpadlót ért, a feje feletti nyílás halk, hidraulikus szisszenéssel bezárult. Henderson elégedetten bólintott: a huzatmentes munkakörnyezet a precíz adminisztráció alapja.
A félhomályos, kerek helyiség közepén magányos rézpult állt, rajta egyetlen illeszkedő nyílással. Henderson nem teketóriázott. A kulcsot a nyílásba illesztette, és a biztonsági protokollnak megfelelően precízen kilencven fokkal elforgatta óramutató járásával megegyező irányba.
Súlyos kattanás rezzent a térben. A szemközti rézfal simán kettésiklott, és a feltáruló térben Mr. Henderson meglepődve pillantotta meg a saját műhelyét. Pontosan úgy nézett ki, mint ahogy elhagyta, egyetlen apró különbséggel: az asztalon álló antik rézóra üvegbúrája mögött egy miniatűr figura állt a létrán. Henderson közelebb lépett, és döbbenten látta, hogy a csöppnyi szerkezet éppen most próbálja a műszerfalba illeszteni az ugyanilyen apró rézkulcsot.
A sarokban ekkor felzúgott egy eddig észrevétlen gőzhajtású csőposta, és egy viaszpecsétes, halványzöld csomag reppent ki a nyílásából a padló szőnyegére.