77/9. A gyorspostai csatorna — Kiemelt átsorolás

A nehéz, szivacsos szorítópofa tompa pattanással zárult a szék vázán, amit az antikvárius a legmagasabb szintű utazókonfort elengedhetetlen biztonsági eleméként értékelt. Elvégre egy felsővezető nem kockáztathatja meg, hogy a bürokratikus átszervezések kanyarjaiban kieszen a pozíciójából.
A sötét csatornanyílás feletti számláló egy utolsót kattant, majd a padlózat megbillent. A görgős szék a gravitáció és egy finoman adagolt gőzlökés segítségével simán becsúszott a polírozott rézsíneken futó lejtőre. Az antikvárius elegánsan hátradőlt, miközben a gyorspostai járat félhomályában automatizált bélyegzőfejek suhantak el a feje felett, és egymás után ütötték a „SÜRGŐS – FELSŐ KATEGÓRIA” feliratú nehéz viaszpecséteket a kabátja hajtókájára.
A csatorna falára szerelt rézcsövekből halk suhogással papírcsíkok sora hullott a ölébe. A szigorúan titkos átirányítási határozatok pontosan úgy néztek ki, mint a selejtezési jegyzőkönyvek, ám az antikvárius jól tudta: a valódi bürokratikus hatalom mindig a selejtezési űrlapok mögé rejti a legfontosabb kinevezéseket. Egy tapasztalt tisztviselő nem dől be a feliratok elsődleges jelentésének.
A lejtő végén a szék zökkenőmentesen kigurult egy mélyen a központi elosztó alatt fekvő, gőzzel telt csarnokba. A terem közepén egy hatalmas, rézkarokkal felszerelt válogatómérleg állt, amely ritmikus csikorgással mérte a beérkező rendkívüli rakományt. Az antikvárius finoman kiigazította a nyakkendőjét, és felkészült a végső minősítési protokoll átvételére.
A csarnok távoli, félhomályos sarkában ekkor megszólalt egy apró, sárgaréz csengő, miközben a gőzsugár mögött kirajzolódott egy nehéz, vasalt tölgyfaajtó körvonala.