77/10. A tölgyfaajtó — Végső átsorolás

A nehéz tölgyfaajtó szisszenve csúszott félre, amint az antikvárius méltóságteljes léptekkel megközelítette. A kabátja hajtókáján fityegő sűrű viaszpecsétek kellemesen nehezedtek a mellkasára; a bürokratikus előléptetés kézzelfogható, büszke bizonyítékai voltak ezek. Megigazította inggallérját, és a gőzös félhomályban felkészült rá, hogy átvegye a felsővezetői kinevezést a Központi Elnökség tagjaitól.
A küszöbön túl azonban nem álltak díszegyenruhás hivatali szolgák, és mahagóni tárgyalóasztal sem várta. A terem helyén csupán egy hatalmas, tátongó öntöttvas tölcsér csillogott a sárga fényben, amelynek mélyén robusztus, fogazott hengerek forogtak tompa zúgással. A tölcsér feletti réztáblán finom gravírozás hirdette a részleg pontos megnevezését: VÁROSI SELEJTEZŐ ÉS KAZÁNFŰTŐ ÜZEM.
Mielőtt az antikvárius felfoghatta volna a helyiség belsőépítészeti sajátságait, a háta mögött álló rugós mérlegkar hirtelen kioldott. Egy határozott, gépies lökés lendítette előre a küszöbön át, miközben egy felülről lecsapó automata bélyegzőfej mély, fekete tintával nyomta a kabátja hátára a végső minősítést: ÚJRAHASZNOSÍTHATATLAN LELTÁRI HULLADÉK.
Zuhanás közben az antikvárius elégedetten bólintott. Úgy vélte, a hivatali szervezettség valódi csúcsa, hogy a felsővezetés ilyen áramvonalasított, közvetlen hozzáférést biztosít az alacsonyabb szintű energetikai erőforrásokhoz.
***
Pár utcával odébb, egy csendes sikátor mélyén, egy régi órásműhely porlepte ablak mögött halk kattanással megmozdult egy elfelejtett sárgaréz inga.