77/5. A felderítő járat — Kiemelt rakomány

Az antikvárius elégedett bicentéssel nyugtázta a díszkíséretként mellérendelt szerkezetet. Bár a fadoboz ketyegése kissé emlékeztetett egy precíziós időzítőre, ő a maga részéről a mobil ellenőri feladatokhoz járó hivatalos műszerkészlet hangját vélte felfedezni benne. Ha a központ ólomzárral biztosította a felszerelést, az kizárólag a benne lapuló szigorúan titkos mérőműszerek hivatali fontosságát bizonyította.
Óvatosan ráfektette ujjait a láda simára csiszolt peremére, miközben a görgős pálya lassan megindult velük a lefelé ívelő felderítő csatorna sötétjébe. A csuklóján lévő olajozott pánt halk kattanással szinkronizálódott a doboz ketyegésével. A falon elhelyezett réztáblák sárgás fénnyel villantak fel a homályban: „3-AS ZÓNA – AUTOMATA FELDERÍTÉS ÉS CSOMAGOLÁS”.
– A mintavétel folyamatban – sziszegte a mennyezeti réztölcsér, ezúttal hűvös, fémes utóhanggal.
Egy súlyos, gőz hajtotta bélyegzőfej ereszkedett le a magasból, s gőzfelhő kíséretében határozott nyomást gyakorolt az antikvárius kabátjának hajtókájára. A férfi büszkén pillantott le a friss, még meleg tintával felvitt jelzésre: „B-77 / LELTÁRI PÁR”. Bár a számsor némileg szokatlanul hatott egy vezetői rangjelzésen, nem kételkedett benne, hogy a bürokrácia legmagasabb körei így jelölik a kiemelt terepbeosztást.
A csatorna mélyén egy vörösen izzó optikai lencse tűnt fel, amely lassan követte a gördülő forgószék és a ketyegő láda útját. Az antikvárius kihúzta magát, s hivatali komolyságot erőltetve arcára várta a felderítő szakasz végét, miközben a távolból monoton lánccsörgés visszhangzott.