77/3. Az önolajozó karperec — Hivatali privilégium

A sárgaréz azonosítópánt hűvösen feszült az antikvárius csuklójára. A férfi nem esett pánikba; a bürokrácia útvesztőiben eltöltött évek megtanították arra, hogy a kényszerítő intézkedések valójában a bizalom legmagasabb formái. Egy főellenőr mégsem járhat jelvény nélkül.
A szomszédos csőposta halk piff hanggal egy apró, cinezett bádogedényt és egy miniatűr dörzsszivacsot köpött a zöld posztóra. A réztölcsérből Mr. Henderson száraz, reszelős hangja szólalt meg:
– A 4-es tételszámú eszköz napi megelőző karbantartása megkezdődött. Kérjük, végezze el a felületi kenést a mozgó alkatrészeken.
Az antikvárius elégedetten bólogatott. Világos volt a helyzet: az adminisztráció nemcsak feladattal bízta meg, hanem önálló karbantartási kerettel is felruházta. Ez a kiváltságos ellenőrök sajátja volt. Gondosan bemártotta a szivacsot a sűrű, mentaillatú gépolajba, és finom, körkörös mozdulatokkal kenegetni kezdte a csuklóján lévő sárgaréz pánt zsanérjait.
Amikor a fém simán és súrlódásmentesen fordult el a bőrén, elégedett sóhajt hallatott. A hivatali gépezet logikája ismét bebizonyosodott.
Ekkor azonban a forgószék alatti padlólap két fokot billent lefelé, egyenesen a szervizalagút nyitott rámpája felé. A csőpostából pedig újabb rézbárca hullott a tenyerébe, rajta a frissen beütött felirattal: „Szállításra előkészítve”.