76/5. A mentaillatú járat — Bürokratikus feltárás

A mentaillatú gőzben úszó alagút meglepően huzatos volt. Az antikvárius cipőjének koppanásai ritmikusan verődtek vissza a csőfalakról, miközben a fej felett futó sárgaréz vezetékekből halk, gépies ketyegés szűrődött ki. A csőposta itt már nem leveleket szállított; a vastag szerkezetek ütemes pukkanással kisméretű, nehéz fogaskerekeket továbbítottak a falak mélye felé.
Pár lépés után a járat elágazáshoz ért. A bal oldali ág felett világító tábla hirdette: „Gördülő konzolok tárolója”, míg a jobb oldali cső felett egy még friss, viaszolt papírcsík fityegett: „Előléptetett személyzet kötelező haladási iránya”. Az antikvárius a jobb oldalt választotta, hiszen a hivatali etika mindig is a világos jelzések kötelező tiszteletére intett.
A csővezeték azonban nem vezetett vissza a kényelmes alagsorba. Ehelyett egy apró, kör alakú kamrába torkollott, amelynek közepén egyetlen rézlábakon álló íróasztal várakozott. Az asztallapon üres iktatókönyv és egy sárgarézből öntött névtabla hevert, amelyre pontosan az antikvárius nevét vészték fel.
Mielőtt felfoghatta volna a helyzetet, a padló halk kattanással megemelkedett. Egy gőzhajrású emelőkar nyúlt ki a falból, és meglepő udvariassággal a székre tolta az antikváriust. A falon lévő sárgaréz tölcsérből Mr. Henderson fémesen torzított, de elégedett hangja csendült fel:
– Kiváló. A Felderítési Zóna új felügyelője elfoglalta a helyét.
A mennyezeten éles csengő zendült meg, jelezve az első átsorolt akta megérkezését.