74/1. Az elfelejtett ketyegés — Szokásos leltár

Az antikvárius megfontolt léptekkel sétált vissza az antikvárium megszokott, sárgaréz- és könyvszagú csendjébe. Útközben zsebre vágta a padlólemezen maradt sárgaréz zsebellensúlyt, majd megállt a főpult előtt. A boltban a szokásos nyugalom uralkodott, ám a polcrendszer árnyékában, pontosan a leltárkönyv mellett egy teljesen ismeretlen, barna csomagolópapírba tekert doboz pihent.
Nem volt rajta sem feladó, sem címzett, csupán egy egyenes vonallal húzott, gondos felirat: Napi feldolgozásra. Az antikvárius megrázta a fejét, majd feljebb tolta az orrán a szemüvegét. Az efféle névtelen küldemények ritkán jelentettek gondot, amennyiben az ember betartotta a bevételezés alapvető szabályait és nem firtatta túl mélyen a származásukat.
Óvatosan kioldotta a kenderzsinórt, és leemelte a doboz fedelét. A puha bársonybélés közepén egy apró, sárgaréz gombokkal borított, polírozott fa tok feküdt. A szerkezet felől halk, száraz ketyegés áradt, mint egy teljesen közönséges, békebeli asztali órából, amely rendületlenül méri a másodperceket.
Az antikvárius elégedetten bólintott, és kihúzta a fiókot, hogy elővegye a tintatartót. Amikor azonban a toll hegyét a leltárlaphoz érintette, a fafiók mélyéről egy apró, sárgarézből készült fogaskerék gördült elő a sötétből.