73/2. A számozott tábla — Sürgős lekérdezés

Az Antikvárius óvatosan, egy selyemkesztyűs ujjheggyel nyúlt a sárgaréz táblácskához. A hideg fém felületén meglátta a saját tükörképét, miközben a mennyezeti sínrendszer tompa, csikorgó döccenése jelezte, hogy a felső emeleteken egy automata raktári kocsi éppen befordult a főfolyosóra.
– Egy régi családi hagyatékot keresek – mondta a látogató, és hangjába némi magabiztosság költözött. – A nagyapám szerint ezt a számot kaptuk az átvételi elismervényen, mielőtt az intézmény végleg magába olvasztotta volna a gyűjteményt. Meggyőződésem, hogy a kilencedik emeleten egy tévesen besorolt kötészeti tétel őrzi.
Az öreg kereskedő meleg, bizakodó mosollyal bólogatott. Szerette az ilyen romantikus tévedéseket; a jóhiszemű ügyfelek mindig felderítették a nyirkos délutánokat. Lassan a pult szélén álló sárgaréz csőhöz nyúlt, amely a felsőbb szintek pneumatikus gyorspostájához csatlakozott. A nyolcjegyű számsort gondosan feljegyezte egy vékony papírcsíkra, behelyezte a rézhengerbe, majd egyetlen határozott karhúzással útnak indította a magasba.
– A rendszerünk nem téved, uram, de a nyilvántartás meglepően rugalmas – mondta az Antikvárius, miközben a csőben felsüvített a vákuum. – Ha a megjelölt tétel ott található, a leltári automata pillanatokon belül igazolja a jelenlétét.
A válaszra alig kellett várni. A mennyezeti csatornából éles koccanással hullott alá a visszaérkező cső. Az Antikvárius kihúzta belőle a perforált kartont, ám ahogy végigolvasta a lyukkártya szélére nyomtatott gépelt sorokat, mosolya még derűsebbé vált. A számsor ugyanis nem egy poros kiadványt jelölt, hanem egy önállóan gördülő íróasztalt, amely jelenleg is a Felderítési Zónában teljesített automatizált szolgálatot.
A fali óra ingája megállt egy pillanatra, s a mennyezeti cső nyílásából finom, mentaillatú fémpor szitált a makulátlanul tiszta pult lapjára.