73/1. Az antikvárium csendje — Belépő az utcáról

Az antikvárium földszinti termében a rézcsengő elcsendesült, s a kinti eső szaga keveredett a régi papír fanyar illatával. Az érkező nem a megszokott ritmusban lépdelt: nehéz, átázott bőrcsizmája nyomán sötét foltok gyűltek a tölgyfa padlón. Az Antikvárius lassan felnézett a szemüvege mögül, miközben egy XIX. századi kötészeti szerszámmal babrált.
– Miben állhatok a szolgálatára? – kérdezte halk, megszokott hivatali udvariassággal.
A jövevény nem válaszolt azonnal. Sötét kabátja gallérját felemelve tartotta, és tekintetével a mennyezetig érő polcokat pásztázta, mintha olyan tételt keresne, ami sehol sem szerepelt a nyilvános katalógusokban. Végül egy vaskos, bőrbe kötött gőzgépészeti kalauz előtt állt meg.
– Egy meghatározott kiadványt keresek – mondta a férfi rekedtes, de kimért hangon. – Olyan jegyzéket, amely az épület kilencedik emeletének állványrendszerét írja le. Pontosabban az ott rögzített leltári tárgyak mozgását.
Az Antikvárius keze egy pillanatra megállt a könyv felett. A mennyezet felől halk, mechanikus csikorgás hallatszott, mint amikor egy nagy teherbírású fogaskerék egyetlen fognyit mozdul előre a falak mögötti sínrendszeren.
– A felsőbb szintek katalógusa nem nyilvános, uram – válaszolta az Antikvárius nyugodt mosollyal. – De ha az alsóbb polcokon szétnéz, talán rábukkan valami hasonlóan hasznos ritkaságra.
A látogató lassan leengedte a gallérját, s a pult felé lépett. Zsebéből egy sárgaréz réztáblát húzott elő, amely kísértetiesen hasonlított a fentiekre, ám név helyett csupán egy nyolcjegyű sorszám állt rajta.