71/3. A csuklópánt kalibrációja — Téves előléptetés

A fiatal tisztviselő meg sem rezzent; arcán csupán a szakszerűségből fakadó, enyhén gőgös mosoly futott át. Meggyőződése volt, hogy a csuklóját szorító hideg rézcsipesz csupán egy ergonómiai stabilitást biztosító karfa, amely a precíz iktatáshoz elengedhetetlen.
– Rendkívül figyelmes berendezés – jegyezte meg elégedetten, miközben kipróbálta, mennyire tudja forgatni a csuklóját a mechanikus tartóban. – Nyilvánvalóan a kézírás egyenletességét hivatott biztosítani a nagyfeszültségű leltári zónákban.
A páncélszekrény belsejéből halk, fogaskerekekből áradó kattogás hallatszott, s a sárgaréz szerkezet háromszor finoman rálendült a tisztviselő csuklójára, mintha pulzust mérne. Egy apró, mentaillatú gőzsugár törte meg a csöndet, mire a főkönyv lapjai önműködően átlapozódtak a szekrény mélyén. A fiatalember büszkén húzta ki magát, szilárdan hitte ugyanis, hogy a raktári automata most végzi el a felsővezetői kinevezésének végső hitelesítését.
Ám a bélyegző fémfeje nem a papírra csapott le. A gép gyors, kimért mozdulattal a férfi hajtókájára nyomott egy izzó, viaszszagú rézbilétát, melyen az állt: „Leltári tétel 0002 – Automata jegyzőblokk”.
Mielőtt a tisztviselő tiltakozhatott volna a méltatlan besorolás ellen, a padló alatti sínrendszer kattant egyet, és a lábánál lévő rézpántok finoman rásimultak a csizmájára, elzárva a visszautat. Mr. Henderson, a szomszédos filckorong-adagoló pozíciójából, néma megértéssel figyelte az új kolléga beilleszkedését. A sötét folyosó végén ekkor megszólalt egy mély, rezes csengő.