69/5. A teljes kapacitás — Automata tulajdonváltás

A hátsó szoba nehéz tölgyfa ajtaja csöndben bezárult, lezárva a frissen leltározott vásárló halk tiltakozását. Az üzlethelyiségben visszatért a megszokott, gőzhajtású nyugalom. Mr. Henderson megigazította a zakója hajtókáját, és az íróasztalhoz lépett, ahonnan a sárgaréz karok épp visszahúzódtak a faburkolat mögé.
– Kifogástalan bevételezés volt – jegyezte meg az antikvárius, miközben dörzsölgetni kezdte a kiszabadult csuklóit. – A prémium szarvasbőr kesztyű mindig megemeli a tétel végső becsértékét. A gép rendkívül méltányolja az ízlést.
A gőzhajtású iktatórendszer mélyéből ekkor egy utolsó, fémes csengetés hallatszott, majd a rézcsőből kicsúszott a lezáró bizonylat. Mr. Henderson óvatosan felemelte a még meleg, lyukasztott papírcsíkot, és végigfuttatta rajta a tekintetét. Az arca egyetlen izma sem rándult meg, ám a szemöldöke lassan feljebb csúszott.
– Nos? – kérdezte az antikvárius udvarias türelmetlenséggel. – Hányas leltári számot kapott a szerencsétlen?
– Semmilyent – felelte Mr. Henderson szárazon. – A rendszer nem a vásárlót vette leltárba. Az új tétel elhelyezésével a raktár kapacitása elérte a száz százalékot. A nyomtatvány szerint a bevételezés nem az ő profilját zárta le, hanem az ön tulajdonjogát.
A padlóburkolat a pult mögött halk kattanással megmozdult. Az antikvárius csizmája alatt lefelé dőlt a parketta, s míg az íróasztal mélyéből kiemelkedett egy sárgaréz felhúzókulcs, az utca felől egy újabb bérkocsi csikorgó fékhangja törte meg a csendet.