69/3. A tapintási nyilatkozat — Hamis nyugtázás

Az úriember egyetlen másodpercig habozott, majd finom szarvasbőr kesztyűs kezét magabiztosan rászorította a gőzölgő rézöntvényre. Úgy vélte, a vastag bélés megvédi a közvetlen fizikai kontaktustól, s az iktatórendszer megelégszik a felszíni nyomásértékkel. A szekrény mélyén kattanó fogaskerekek ritmusából ítélve a szerkezet beérte ennyivel is: a falból előbukkanó rézcső egy finom gőzpamacs kíséretében apró, perforált bizonylatot csúsztatott a pultra.
Az antikvárius és Mr. Henderson egyszerre könnyebbültek volna meg, ha a tartásszabályozók engedik. Az idegen elégedett mosollyal húzta vissza a kezét, megigazította a gallérját, és már épp a kompasz felé nyúlt volna. Meggyőződése volt, hogy a bürokrácia csupán egy ártalmatlan, illetékjellegű elégedettségi igazolást állított ki a látogatásról.
A perforált papíron azonban nem számok vagy hivatali záradékok szerepeltek, hanem a kesztyű varrásainak kísértetiesen pontos dombornyomata. A gép nem a vásárlói véleményt mérte fel, hanem a bejelentkezett alany reakcióidejét és szorítási ergonómiáját. A pult alsó lapja zökkenve elmozdult, és a padlóburkolat rézrostélyai alól halk gőzsípolás jelezte a besorolási eljárás következő szakaszát.
A hátsó szoba felől nehéz, fémes csikordulás visszhangzott. A sötét ajtónyílás küszöbén egy görgős tárolóállvány lassan előbukkant a homályból, éppen akkora helyet hagyva a peremén, amennyi egy újabb leltári tétel átvételéhez szükséges.