68/8. A tanúi záradék — Gépies hitelesítés

A számozott rézbiléta a zsebben kellemesen hűvös volt, ám Mr. Henderson nem a fizikai komfort érzetével nyugtázta a jelenlétét. A minőségellenőr kimért léptekkel lépett a pult mögé, ahol a gőzhajtású iktatórendszer fogaskerekei hirtelen irányt váltottak. A zörgő mechanika egy kerek, rézfoglalatos bélyegzőfejet tolt elő a nyomtatványtartóból.
– A tanúbesorolás megerősítéséhez elengedhetetlen a környezeti páratartalom szinkronizálása – közölte a hivatalnok, miközben egy sárgaréz kart meghúzva sűrű, eukaliptuszszagú gőzt bocsátott a helyiségbe. Henderson tüsszenteni próbált, de a lába alatti padlólemez erre reagálva finoman megemelte a sarokmagasságát, hogy a testtartása megfeleljen a hivatalos állóképességi szabványnak.
A székben ülő antikvárius merev tekintettel követte a folyamatot. Bár az arca mozdulatlan maradt, a pult alól kilépő apró, mechanikus karok már az ő kabátujját is végigpásztázták, mintha a két jelenlévő közötti távolságot tizedmilliméteres pontossággal kellene rögzíteni a jegyzőkönyvben.
A bélyegzőfej végül fémes csattanással sújtott le a Henderson zsebéből kilógó nyomtatvány szélére. A papírra nem tinta, hanem egy apró, domború pecsét került, amely halványan izzott a friss gőztől. A minőségellenőr elégedetten bólintott, majd egy nehéz, rézpántos dobozt emelt ki a szekrény mélyéről.
A doboz fedele halk sziszegéssel pattant fel, és a belsejéből egy apró, ütemesen kattogó rézfedeles műszer tűnt elő, amelynek mutatója lassan körbejárva közvetlenül az antikvárium hátsó szobája felé fordult.