68/6. A kalibrált kézjegyzés — Gépies beleegyezés

A külső gőzcső szisszenése nyomán az íróasztal sárgaréz lapja alatt fogaskerekek láncolata indult be. A zsibbadt antikvárius tehetetlenül tapasztalta, hogy a jobb mutatóujja, mintha csak saját akarata lenne, feszesen kinyúlik, és pontosan a zöld posztóra kiterített iktatóív felé mutat.
A minőségellenőr megelégedetten bólogatott, majd egy apró, rézperemes tintatartót csúsztatott a mozdulatlan ujjbegy alá.
– A reflexológiai jóváhagyás a hatékony ügyintézés alappillére – mondta a tisztviselő szárazon. – Kérjük, ne próbálja ellazítani a csuklóját, a gyorsan száradó Hivatali tus nem tűri a spontán rezdüléseket.
A rézkarok finom, kalibrált nyomással belenyomták az antikvárius ujját a szurokszagú, koromfekete tintába, majd szinte szertartásosan rápréselték a nyomtatvány alján lévő pecséthelyre. Az idős férfi torkából csak halk, buborékos sziszegés jött ki; a Hivatal frissítője tökéletesen elvégezte a dolgát, megfosztva őt minden felesleges ellenállástól.
A kirakatüveg túloldalán Mr. Henderson zavartan igazította meg a kalapját, de mielőtt hátat fordíthatott volna, a bérkocsi szellőzőjéből kinyúlt egy hajlékony gőzcső, és gumi tapadókoronggal rásimult a boltajtó rézkilincsére.
A minőségellenőr elégedetten összecsapta a vaskos iktatókönyvet.
– Az elsődleges alany iktatva. És most következzék a kísérő tanú besorolása – suttogta, és sárgás tekintetét lassan az ajtóüveg mögött megbénult Hendersonra emelte.