68/4. A hivatali frissítő — Ergonómiai ellátás

A tisztviselő türelmesen várt, miközben az acéltoll hegyét a hatos szám felett lebegtette. A zöld posztó alól felbukkanó gőzhajtású emelő halk sziszegéssel korrigálta az antikvárius dőlésszögét, mire az öregember torkából csupán egy erőtlen, rekedt horkantás szabadult ki.
– Átlagos alkalmazkodási feszültség, értem – bólintott a minőségellenőr, és a hármas rubrikát ütötte át egy precíz rézlyukasztóval. – A kezdeti biológiai ellenállás teljesen természetes reakció a leltári átsorolás korai fázisában.
A kirakatüveg mögött Mr. Henderson hátralépett egy lépést, amikor a bérkocsi sárgán izzó visszajelzője ritmikus villogásba kezdett. A kocsi oldalából egy keskeny, sárgaréz cső tolódott ki, amely hajszálpontosan az antikvárium szellőzőnyílásához illeszkedett. Egyenletes, sűrű gőzsugár csapott be a helyiségbe, melynek szaga leginkább a szárított kamillára és a forró gépolajra emlékeztetett.
– És most térjünk rá a harmadik pontra – mondta a tisztviselő, miközben az íróasztal gőzemelője hirtelen elengedte az antikvárius nyakát, s helyette egy réztálcán gőzölgő, fémporral hintett csészét tolt a mellkasához. – A felkínált frissítők hőmérséklete és az iktatási élmény közötti korreláció. Fogyassza egészséggel, a Hivatal terhére.
Az antikvárius dermedten bámult a csészébe, amelyben a sötét folyadék a bérkocsi felől érkező fémes ütések ütemére hullámzott.