67/3. A gördülő talapzat — Ergonómiai bemutató

A guruló faállvány halk kattanással állt meg a postás bokájánál. Mr. Henderson elégedetten bólintott: a Hivatal nyilvánvalóan gondolt a hosszú műszakok során megfáradt vádlikra is. Amikor a rézkarok finom, rugalmas mozdulattal feljebb emelték a lábát, s a talapzat sima tölgyfa felületére igazították, még egy halk elismerő füttyöt is megengedett magának.
– Testtartás-javító platform! – állapította meg szakértő szemmel. – Különösen a vállaikra nehezedő táskák súlyát kiegyenlítendő. Lenyűgöző gondoskodás.
A gőzfúvókákból ezután sűrű, kellemesen meleg viaszpermet terült szét a kabátja hajtókáján. A mechanika elképesztő precizitással simította ki a posztó gyűrődéseit, miközben egy vékony rézkar egyenletesen szétoszlatta a védőréteget a szöveten. Henderson kényelmesen hátrahajtotta a fejét, s hagyta, hogy a csuklójára simuló fémabroncsok stabilizálják a karját abban a magabiztos, hivatalnokhoz méltó pozícióban, amelyben épp az imént a táskáját tartotta.
Az antikvárius az íróasztalhoz bilincselve, kifejezéstelen tekintettel figyelte a folyamatot, mint aki pontosan tudja, hogy a minőségellenőrzés nem tűri a pontatlanságot. A gép morajlása alábbhagyott, s a fogaskerekek lassuló ütemben ketyegtek tovább.
Ekkor a szekrény mélyéről egy apró, sárgaréz fényjelző pattant ki, és halk csengőszó kíséretében egy kis üvegablak mögött megjelent az új leltári szám.