66/7. A negyedik rézbiléta — Rendszerezett iktatás

A rézbiléta halk koppanással állt meg a sárgaréz sín szélén. Az írnok elragadtatva hajolt volna le érte, ám a bokáját rögzítő bilincsek lágyan, de határozottan a negyedik talpazatra emelték.
– Csodálatos! Súlyérzékelős pozicionálás – kurjantotta jókedvűen az írnok, miközben a szerkezet finom gördüléssel a harmadik tétel, vagyis a vásárló mellé igazította az állványát.
Mr. Henderson kétségbeesetten próbált jelezni a szemével, de a sárgaréz szorítókarok már az ő könyökét is a törzséhez préselték. Az antikvárius fojtott nyögéssel próbált elfordulni, amint a plafonból egy gőzölgő, meleg viaszt adagoló fúvóka ereszkedett alá, hajszálpontosan a hivatalnok feje fölé.
– Rendkívül precíz anatómiai kalibráció! – lelkendezett tovább az írnok, meg sem rezzenve, amikor a nyakpánt pattanva zárult a torkára, és a mechanikus karok kiegyenesítették a tartását. – A Hivatalban mindig problémát jelentett a számozott tételek egységes mellszobra. Ez a gép azonban...
A szó hirtelen bent rekedt. A finom viaszgőz átlátszó köpenye elfedte az írnok szájszegletét, lágyan bevonva a meglepett mosolyt és a feléje nyújtott leltári nyomtatványt. Az iktatórendszer fogaskerekei elégedett kattanással álltak meg: a négy kiállítási tárgy immár tökéletes szimmetriában sorakozott a tölgyfa állványokon.
A hátsó szoba felől ekkor mély, ritmikus zúgás indult meg. A padló alatti tengely lassan megfordult, s a falon lévő sötét árnyékok között egy eddig nem látott, rézfogazású ajtó kezdett lassan felemelkedni.