66/5. A leltári felülvizsgálat — Automata tárlatvezetés

A kinti hideg levegővel együtt egy fiatal írnok lépett a félhomályos antikváriumba, oldalán nehéz, bőr szerszámtáskával. Léptei megakadtak a küszöbön, ahogy pillantása a tölgyfa állványokon felsorakoztatott három alakra tévedt. Mr. Henderson és az antikvárius kétségbeesetten, tágra nyílt szemekkel próbáltak inteni a tekintetükkel, ám a nyakpántok és a rézkarok szorításában egyetlen arcizmot sem tudtak megmozdítani.
– Jó napot! Hivatalos leltári felülvizsgálat – jelentette ki az írnok bizonytalanul, és meglóbált egy pecsétes nyomtatványt. – Látom, a viaszbábuk kiállítása már elkészült. Rendkívül élethű a megfélemlített arckifejezés.
– Ugye? – szólalt meg a harmadik állványon rögzített vásárló, amennyire a filccsomó engedte. – A viaszgőz aromája kifejezetten frissítő! Bár az ültetési rend kissé feszes, az ügyfélélmény páratlan!
Az írnok közelebb lépett, hogy közelebbről is megvizsgálja a rendkívüli részletességgel kidolgozott kompozíciót. Ebben a pillanatban a padló alatti fogaskerekek újabb ütemre váltottak. A gőzhajtású iktatórendszer halkan szisszent egyet, jelzésértékűen átállítva a számlálót: a bejárati ajtó alatt a retesz halk kattanással záródott be, miközben egy negyedik, még üres tölgyfa talpazat emelkedett ki a parkettából, hajszálpontosan az írnok csizmája előtt.